Amikor először találkozunk a párokkal, általában megvan a bemutatkozás menetrendje, ami azzal kezdődik, hogy megbeszéljük a küldetésem lényegét, alapköveit. Zelindával és Leventével ez szükségtelen volt, már felkészülten érkeztek, és magam sem mondhattam volna el szebben azt, ami a vállalkozásom alapját képezi. Az idő elrepült, esküvőjük is eltelt, ebben a bejegyzésben már a teljes történetet mutathatom be, elejétől a végéig. Szerencsére pillanatvadászatként nem volt nehéz dolgom, mert bőven volt lencsevégre való momentum és a hangulat is hamar a tetőfokára hágott. Zelinda és Levente, örökké tartó boldogságot kívánok nektek!
0 comments: